Talán ez a mondat hangozhatott volna el a Csillagok háborújában, ha azt nem Csillagok háborújának hívták volna, hanem Médiák háborújának. (Jegyzem meg, hogy a média szónak amúgy nincs többes száma. Épp oly rossz, mint a deviszont. Aki ezek után is használja, az kap egy körmöst.) És, ha abban a bizonyos filmben, nem Luke Skywalker megy neki a gonosznak, hanem egy Julian Assange nevű figura, akkor talán a címben szereplő mondattal azért mi is megveregetnénk a srác vállát. De nem tesszük. Pedig az említett úriember itt él közöttünk, működik, már ahogy tud, leginkább most sehogy. Történt ugyanis, hogy néhány derék amerikai vállalat, mint a Bank of America, vagy a MasterCard, nem hajlandóak eztán a Wikileaks számára küldött átutalásokat folyósítani. Így Mr. Assange – röviddel azután, hogy legutóbbi nyilatkozatában még az ellenkezőjét állította – kimondta a végszót: default. Ezt idehaza rolólehúzásként ismerjük.

A helyzet több problémás kérdést is felvet, de talán a legszembetűnőbb, hogy miként jön az amerikai bank- és pénzügyi szolgáltatók szektora a képbe. A saját pluralitását és önállóságát, mi több, sérthetetlenségét módszeresen hangsúlyozó bankrendszer egy olyan nemzetközi politikai és diplomáciai kérdésbe avatkozik bele, amihez az ég egy adta világon semmi köze nincsen. A biztosítékot a hivatalos indoklás szerint az vágta ki, hogy a Wikileaks most épp negyedmillió amerikai diplomáciai dokumentumot készül közzétenni. Na, most ha ezeknek első hallásra pont annyi közük van a Bank of America-hoz, mint Fásy Zsülikének a popdívasághoz, akkor mégis miért? Azért, mert úgy tűnik, hogy manapság ezt is lehet. Hogy a világnak kisebb dolga is nagyobb annál, mikor válságok hullámain szörfözünk már évek óta, mint hogy valami ráncos képű igazságbajnokával foglalkozzunk. Megvárjuk, amíg a Wikileaks szépen eltűnik a süllyesztőben, hogy aztán mélyet sóhajtva tegyünk úgy, mintha semmi gond nem lenne körülöttünk. Mintha nem tudnánk arról, hogy a válság indukálta állami tulajdonszerzésnek hála a világpolitika már a bankszámláinkat is átitatja, mintha nem akarnánk látni mindazt, ami a nemzetközi hatalmi játszótéren zajlik, és amiből a fent említett úriember néhány érdekes és elgondolkodtató szemelvényt közszemlére tett. Mert ha valami, akkor ez igazán rólunk szól, a mi érdekeinkről és a mi jövőnkről. De sebaj, a Velvet például egész biztosan túlél – olvasgatni pedig ott is lehet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.