Ki ne hallott volna a fenntartható fejlődésről? Bármelyik politikai vagy CSR kampányban találkozhatunk vele, a manapság oly’ népszerű „zöld” termékek reklámjaiban, Föld napján, autómentes napon, paksi bővítéses prospektusban stb.

Lássuk: egy fenntarthatóan fejlődő gazdaság „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.” Hogy érthető legyen, mennyire értelmes ez, generálok egy kis standard ENSZ szöveget: társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok figyelembevételével határozzuk meg a fejlődés pályáját, a gazdaság és az emberiség cselekvési tervét. Proaktívan válaszolunk a globális kihívásokra, csökkentjük a CO₂ kibocsátást, minden ember számára biztosítjuk az alapvető jogokat és szükségleteket.

A fogalom több, mint harminc éves, de mi történt az elmúlt harminc évben a globális jólét és a környezetszennyezés terén? Hányan kerültek ki a napi egy dollár alatti összegből élők köréből, és hányan születtek bele? Csökkent-e bármennyit is a károsanyag-kibocsátás, vagy csak a növekedése csökkent le?

Ideológiailag nem sok minden történt ez idő alatt. Kicsúcsosodott a pénz uralma, a globalizációt támogató neoliberális politika vált népszerűvé szerte a világon. Mi szelektíven gyűjtjük a hulladékot, kerékpárral járunk munkába, és azt hisszük, minden rendben lesz, pedig mindez semmit nem ér, amíg a médiában csak a gazdasági növekedésről, GDP-ről és államadósság-csökkentésről van szó, továbbra is össze fogjuk keverni a növekedést a fejlődéssel. Egyre többen kérdőjelezik meg a mai gazdasági rendszer szinte axiomatikus módon készpénznek vett alapjait, és vetik el a gazdasági növekedés gondolatát – többek között bolygónk véges erőforrásaira hivatkozva.

Engem mégsem hagy nyugodni a kérdés – lesz változás? Vajon sikerül tolni a globális technológiai innováció szekerét, tökéletesíteni a napelemes technológiát, esetleg fúziós erőművet alkotni? A technológiával az a baj, hogy drága, és emiatt nagyon nagy a tehetetlensége. Míg a laborból egy termék a gyártósorokra jut s elterjed, 25 év telik el. Ha pl. sikerül is egy hatékony fúziós erőművet konstruálni (amiről sokan már letettek…), 20 év biztos eltelik, míg az első példányok megjelennek.

Ezek a módfelett aggasztó kilátások nem változtatnak a mi feladatunkon: ha itthon lehet, akkor idehaza kell kezelni a gazdasági és környezeti problémákat. Ebben a politikának, a döntéshozó szerveknek is óriási szerepe van, mert példával és hatékony ösztönzőkkel járhatnak elöl, de azoknak is igaza van, akik azt mondják, hogy a változás alulról épül, az egyes személyeknél kezdődik. A rendszer csak úgy fog megváltozni, ha mi akarjuk, és felismerjük: a gazdaság van értünk, és nem mi a gazdaságért.

Így gondolkodva már nagyon is értelmessé válik az importtermékek (főleg élelmiszer!) hanyagolása, a szelektív hulladékgyűjtés, az autós közlekedés helyett a kerékpár választása, különösen, ha csak egy ember használná stb. Könnyű térben és időben a távolba tekinteni és lemondani minden reményről, de itt az idő picit túllépni ezen a „magyaros mentalitáson”, mert cselekedni csak itt és most lehet, itt és most kell. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.