Nos, a Tárcatükör nevű rendezvénysorozat mostani résztvevői Pintér "MiniszterÚr" Sándor és Vona "ElnökÚr" Gábor voltak. Téma: elsősorban a moderátor, Török Gábor által felvetett, a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó feladatok, illetve a közönség szórakoztatása, bár utóbbit inkább nevezném járulékosnak, mintsem létfontosságúnak.
Bemelegítésként, illetve a viszonyok megfelelő tisztázása érdekében TG elővette Vona korábbi kijelentését, miszerint Pintér mondjon le, amit a pártelnök örömmel megerősített, majd a téma átterelődött a konkrét kérdésekre.



Közmunkaprogram... gárda és mellényviselet... rendőrség átszervezése... halálbüntetés... TEK és NIBEK... fiatalkorú bűnözés, cigánybűnözés... BV fogvatartottak munkába állása... Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és Jófiúk a VIII. kerületben... stb.

Természetesen Vona volt a támadó fél, aki kritizálni próbálta a BM munkáját, ám hiába volt ő a nyertes a különféle szórakoztató, frappáns ki- és beszólások terén, Pintér legtöbbször kemény eleganciával hárított. Egyrészt Vona hiába próbált meg számokkal, statisztikákkal dobálózni, a belügyminiszter általában mélyebb, így hihetőbb magyarázattal, vagy épp frissebb adatokkal válaszolt. Tehát a számháborús rész nem jött össze, maradt az "egyebek" szekció.

Látszik, hogy a kormányváltás óta mennyit fogyott a Jobbik körül a levegő, rengeteg mindent megcsináltak, amivel eredetileg ők (is) kampányoltak: különféle Btk. szigorítások, közmunkaprogram és barátai. Ezeket Vona - véleményem szerint helyesen - elfogadta, üdvözölte, ám pont ezért a korrekt lépésért nem igazán sikerült fogást találnia a miniszteren. Pintérnek megvolt a védő oldal előnye, így bármikor megtehette, hogy kitérő módon nem válaszol bizonyos kérdésekre, illetve ügyesen kerülgeti a forróbb területeket. Olyan ez, mint a Rizikóban, mikor a védő nyer, ha ugyanakkorát dob a támadóval: a kérdésre például, hogy tulajdonképpen mire is jó a Terrorelhárítási központ, azt a választ kaptuk, hogy "Európában a legjobb, legfelkészültebb". Néhány, a 2006-os tüntetéseken való fellépéssel kapcsolatba hozható rendőrnél felmerült, hogy miért vannak még mindig magas pozícióban, itt a válasz az volt, hogy "kiváló szakemberek".

Pintér szemléletét jól összefoglalta, mikor kijelentette, hogy "a demokrácia lényege az, hogy a többségi akaratot jogszabályba foglalják, amit az állam [az erőszakszervezetek, Pintér által különösen hangsúlyozott állami monopóliuma segítéségével] kikényszerít". Hát nem ilyen a tökéletes belügyminiszter? Gondolom, Orbán imádja, amit csinál.
Vonának nagyjából ezen a ponton tört bele a bicskája ellenfelébe: bár a közönség értette (a természetesen sablonos, elnagyolt) kérdéseit politikai diszkriminációval, államhatalomba vetett bizalommal, mellényviselési jogokkal, az átszervezések, bizonyos jogszabályok értelmével és hasznosságával kapcsolatban, ám Pintér belügyminisztériumi tankjának páncélzatáról lepattantak a lövedékek: "a jogszabályokat nem mi hozzuk", "márpedig minden szervezet egyenlő eséllyel lehet legálisan polgárőr". Ennyi, főleg azután, hogy Vona *alapvetően* egyetértett az irányvonallal...

A kedvenc, egyébként a hírekben nemigen említett részem az volt, amikor Pintér épp a közmunkaprogram áldásos hatásait ecsetelte (több ehhez hasonló komment után, a kisemberek megélhetési bűnözésével, a mindennapi/mindennapos lopási ügyekkel kapcsolatban): "nem fognak lopni, akik közmunkán vannak, legfeljebb előtte vagy utána...", és ezen a ponton Török Gábornál betelt a pohár.
"Elnézést, már korábban is utaltam rá, de úgy néz ki, nem voltam elég konkrét, így most mondom: egy olyan, a korrupciónak magas szinten kitett foglalkozást űző személy helyében, mint a politikus, én nem mondanék olyanokat, hogy <<legalább közben nem fog lopni, legfeljebb előtte vagy utána>>." (Update: ezt később ő maga megemlítette a blogján.)

(Nem tudom, konkrétan mire gondolt ezzel, mivel Pintérnek nincsenek ilyen saras ügyei. Annak idején Pallag László ex-kisgazda politikus vallott ellene, hogy az olajszőkítéses időkben "Sanyi bácsi" rendőrfőnökként alkalmanként tízmilliókat tett zsebre a helyszínen. Pintér beperelte, megnyerte, a per aktáit sok más olajos peranyaggal együtt pedig 85 évre titkosították, nehogy a későbbiekben más rágalmazók is csorbát ejthessenek többek között Pintér becsületén és jó hírnevén.)

LINKEK
"Csak a törvényesség szigorú talaján állva lehet rendet csinálni" - kormany.hu
"Mellénydivat és cigányzenészek – Vona és Pintér vitázott" - LiveInfo blog
"Tiszta krimi: Pintér Sándor és Vona Gábor vitája" - nol.hu
"438. Szabad-e Vona Gáborral mosolyogni?" - Török Gábor blogja

YouTube link a teljes vitáról

A bejegyzés trackback címe:

https://ujmagyarkaszino.blog.hu/api/trackback/id/tr824129958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása