Adózzunk!

Rögtön felkaptam a fejemet, amint a tranzakciós adóról szóló hírek jelentek meg szerte az interneten. Lásd a cikket. Vagy ezt.

Mérnök vagyok, szeretem a statisztikákat... és nekem ránézésre bűzlik ez az egész. Miért? Először érdemes megnézni, milyen fajtái lehetnek egy ilyen adónak, tehát milyen tranzakciókra vethető ki. Másrészt vizsgáljuk meg, hogy az adózók oldaláról ez mit jelent...

Előre leszögezem, nem vagyok adószakértő, ezek pusztán becslések, latolgatások, a cél a nagyságrend eltalálása.

Mennyibe kerül egy tranzakció?

Honnan érdemes elindulni? Onnan, hogy az adó költségvetési lyukat hivatott befoltozni: az Origo szerint 100..200 milliárd forintos bevételt várnak tőle. Banki tranzakciókat adóztatnánk meg. Banki tranzakció létrejöhet két vállalat, vállalat és magánszemély illetve két magánszemély között (plusz szereplőnek vehetjük még az államot és intézményeit).

Ma a banki tranzakciók ára alapdíj + százalék jellegű. Nézzünk meg egy bankot, mondjuk hasraütésszerűen az FHB-t (most nem szeretnék átfogó felmérést végezni...). A hirdetmények között találhatók a tranzakciók árai. Ne nézzük az alapdíjat és a havi számladíjat, csak a százalékos részt: bankon kívüli eseti forintutalás jutaléka számlacsomagtól függően céges számláknál 0,1..0,2% (természetesen netbankon keresztül), lakosságinál 0..0,15% (igen, ingyenes is lehet, ha pl. diákszámla vagy bizonyos összegű rendszeres jövedelem érkezik rá).

Mennyi az az 1%?

A hír szerint az adó "nem éri el az 1%-ot". Véleményem szerint ez az 1% rengeteg, a fenti banki jutalék 5..10-szerese!
Adózási szempontból azért kellemetlen, mert az adóalapot nem csökkenti - ellenkező esetben az állam pusztán az egyik zsebéből rakna át pénzt a másikba. Tehát a bruttó bér mondjuk 0,2..1%-a megy az államnak: bruttó 120.000 Ft esetén 240..1200 Ft, 250.000 Ft esetén 500..2500 Ft. Erre elsőre nem mondanám, hogy szédületesen sok.

De nem is olyan nehéz kiszámolni, hogy a másik oldalról is kevés!

Elég Kovács Józsit adóztatni?

Tehát oké, szépen beindult a nyáltermelésünk a 100..200 mrd. forintos kiigazításra, hiszen az EU, IMF felé el kell számolni. És hát mi is megtettük a magunkét, hamarosan alig feleannyian ülünk majd a T. Házban, polgármester se lehetek többé stb. Ideje, hogy a többiek is tegyenek valamit!

Tegyük fel, hogy csak a bérek kiutalását adóztatjuk meg. 2011-ben a bruttó átlagkereset 213.100 Ft volt, átlag 2.692.000 (teljes munkaidőben foglalkoztatott) munkavállalóval. A kettőt összeszorozva megkapjuk, hogy összesen kb. 574 milliárd forintot kaptak kézhez havonta, ami évi majdnem 6900 mrd. Ft bevétel. Ennek 1%-a, tehát a legrosszabb esetet nézve alig 70 milliárd Ft adó szedhető be.

Természetesen tovább növelhető a lakosság-vállalat utalások, azaz a rezsi és a csekkes befizetések megadóztatásával. Tegyük fel, hogy az összegből 35%-ot adózom és a jövedelmem 30%-át rezsire költöm (mert nem egyedül élek), akkor a fenti összeg 13 milliárddal nő meg. (Matekosok kedvéért: 6900*0,99*0,65*0,3*0,01)

Sajnos az a baj, hogy ez egyrészt még a 100 milliárdot sem éri el, nemhogy a kétszázat, másrészt nem mindenki kapja utalásra a pénzét, sokan készpénzben kapják meg. A készpénztranzakciót megadóztatva pedig egyszerű jövedelemadó-szuperbruttóféleséget kapunk.

A "mentő ötlet"

Megvan! Adóztassunk vállalkozásokat! Ők se maradjanak ki a buliból. Ezzel az a baj, hogy innentől az adó jellege változik meg: olyan lesz, mint az ÁFA, csak rosszabb. Az ÁFA, bár a kulcs magas és a rendszere bonyolult, valahol értelmes: azért e bonyolultság, hogy azt a nyamvadt 27%-ot csak egyszer kelljen kifizetni, a végfelhasználónak - így a vállalkozások láncolata az ÁFA számára transzparens.

Viszont az utalások esetén minden alkalommal ki kéne fizetni ezt az adót! Képzeljünk el egy hagyományos, kis hozzáadott értékű, ám soktagú kereskedelmi láncolatot, ahol a termék árára rárakódó árrések kicsik, tehát végig magas a forgó pénzösszeg.
Pl. importőr-nagyker-kisker: 2%-3%-8%.
Ez kettő vagy három alkalom, attól függően, hogy az import esetén kiáramló pénzt megadóztatjuk-e. A kisker 8%-a nem számít, mert most készpénzzel fizetünk a kiskernél. Ne feledjük továbbá, hogy a vállalkozások bruttó árakat utalnak egymásnak!
Ha az adó 0,1%, akkor 0,2..0,4% jön be, 1% esetén ennek a tízszerese. Tehát a termék bruttó árának 0,2..4%-a lehet az adó, aminek konkrét nagysága sok tényezőtől függ.

Ne olyan gyorsan! Mi van akkor, hogy ha csak a vállalkozások adó- és járulékutalásait adóztatjuk? Nincs nagy különbség. A 0,5%-os ÁFA utalási adó az 0,5% ÁFA-növeléssel egyezik meg, amit természetesen a végfelhasználó fizet ki.

A végén vannak a finomságok: a vállalkozás például a beszerzései után is adózik, majd a befizetendő ÁFÁ-ja után is - amit, ha utalással kapott bevételből származik, akkor szintén leadóznak.

Verdikt - miért rossz ötlet az egész?

Egyértelmű tehát, hogy a 100..200 milliárd forintos adóbevételhez a vállalkozások közötti pénzforgalom (legenyhébb esetben csak az adófizetés) is adóztatva lesz, ami így végül minden termék árába beépül. A sok tíz-százmilliárdos összeg csak úgy jöhet össze, ha az adó az 1%-hoz közel van, ám ez sok termék árát rettentően megnövelné, több százalékkal.

Szabályozási kérdések merülnek föl: a vállalkozás-vállalkozás utalások legyenek olcsóbbak? "Színlelt szerződéses Kft.-k előnyben!"
Adóztassuk az importnál kiáramló és az exportnál beáramló pénzeket? "Külföldi és offshore cégalapítás olcsón!"

Ha az adó alacsony, akkor nem jön be sok pénz, főleg ha figyelembe vesszük a minden adó kivetésekor fellépő adminisztrációs terheket. Ha magas, és elér egy ingerküszöböt, akkor jönnek az elkerülési módok, a simlizés. Utóbbi esetben a NAV jár rosszul, hiszen a bankszámlaforgalom nekik a legjobb, mert követhető, áttekinthető, adóztatható.
Mind ismerjük a "kápés vállalkozásokat", ahol a bankszámla folyton nullán áll, rajta néhány százezres/milliós inkasszóval, és mind ismerjük az offshore cégeket is.
Több ilyet akarunk?

Lássuk be: ha kell is a megszorítás, ezen látszik, hogy csak egy újabb elfuserált módja az állampolgárok megszorításának. Valószínűleg az a cél, hogy a szavazók ne vegyék észre, hogy ez a látszólag egyszerű adó valójában mennyivel rövidíti meg őket. Ilyen volt a 2%-os ÁFA emelés is.

Viszont azt is tudjuk, hogy sok kicsi sokra megy, és a választópolgároknál is van egy tűréshatár, egy ingerküszöb. Ők nem azt nézik, hogy 25% vagy 27%-e az ÁFA, hanem, hogy mennyi marad hónap végén. Ha marad egyáltalán...

Kopár István világraszóló magyar hajóskapitány érkezik kedd este hétkor az A38 Étterem fedélzetére az Új Magyar Kaszinó (ÚMK) vendégeként. Kérdezzük majd megjelenőfélben lévő könyvéről és mesél eddigi pályafutásáról.

A belépés ingyenes, asztalfoglalás ajánlott.

Telefon: 061/464-3946, e-mail: etterem@a38.hu, Web: A38 oldal

1997 szeptemberében, amikor a Mol-Hungária 1100 elsőként futott be a Hong Kong Challenge Földkerülő verseny célvonalába, nemcsak egy egyedülálló magyar sport teljesítmény született, de a hajó kapitányának, Kopár Istvánnak csaknem egy évtizedes, nemzetközi sport diplomáciai tevékenysége is véget ért.

Magyarország tengeri nagyköveteként elöször a Salammbóval kerülte meg a Földet, az 5 legdélibb szárazföldi fok megkerülésével, egyetlen kikötéssel, 125 tm/nap rekord átlagsebességgel, első magyarként. Ezt követően, a magyar nemzeti színeket képviselve részt vett az 1992-es Genovai Hajózási Világkiállításon, majd onnan Sevillába vitorlázva a képviselte hazánkat a világkiállításon.

Az 1992-es Amerika 500-Colombus verseny 146 hajójának kapitánya közül csak Kopár Istvánt fogadta Juan Carlos spanyol király, a verseny hivatalos jubiláló rajtjánál. A Salammbo osztályában második helyen, abszolutban 19.-ként futott be a Bahamai célvonalba és egyetlen hajóként, amely csak két vitorlázóval szelte át az óceánt. Kopár István versenyzőtársa ezúttal egyik jó barátja, földije és edzőtársa

Cittel Lajos volt. A magyar hajó, mintegy ráadásként dr. Török Zsolt térképész remekművét is áthajózta az újvilágba, azt az USA akkori elnökének, George Bush-nak kikézbesítve.

1993-ban Kopár István ismét egyedül vitorlázott vissza Genova-ba, a Miami-Azori szigetek 3000 tmf-es távot rekord 20 nap alatt végig vitorlázva.

1995 őszén a Salammbo az ARC óceáni átkelő verseny első magyar résztvevőjeként a Kapry’s trófeát nyerte el, ezúttal Sörös Jenő barátja segítségével.

1996 első negyedében Kopár István ismét egyedül a dél-afrikai Durban-ből az USA-ba (Savannah) vitorlázott egy 37 lábas Crealock hajóval, hosszában keresztezve az Atlanti-óceánt, kikötés nélkül, 65 nap alatt.

1997 év végén negyedmagával vitorlázta vissza a Mol-Hungariát az USA-ba, mintegy “hattyúdalként” magyar lobogó alatt.

1998 nyarán a Mol-Hungária még mindig Kopár István kapitánysága alatt, Ft. Lauderdelből New Yorkba hajózott, hogy új tulajdonosa helyi versenyeken indulhasson.

A Kihívás c. könyv új kiadása bővítve egy második kötettel, a Kihívás II.-vel bemutatja Kopár István életének meghatározó mérföldköveit.

A szerző 1998 óta él az USA-ban. Új kötetében őszintén ír élete újabb kihívásairól, beilleszkedéséről egy új életformába, egy új kultúrába.

A Kihívás első, 1992-es kiadásának olvasói tudják, hogy Kopár István nemcsak szakmailag és egyénileg, de emberileg is hitelesen számol be megpróbáltatásairól. A két kötetes, dokumentum felvételekkel gazdagon illusztrált könyv, különlegességként, a megírtak képes filmváltozatával, DVD-vel egészül ki.

Nos, a Tárcatükör nevű rendezvénysorozat mostani résztvevői Pintér "MiniszterÚr" Sándor és Vona "ElnökÚr" Gábor voltak. Téma: elsősorban a moderátor, Török Gábor által felvetett, a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó feladatok, illetve a közönség szórakoztatása, bár utóbbit inkább nevezném járulékosnak, mintsem létfontosságúnak.
Bemelegítésként, illetve a viszonyok megfelelő tisztázása érdekében TG elővette Vona korábbi kijelentését, miszerint Pintér mondjon le, amit a pártelnök örömmel megerősített, majd a téma átterelődött a konkrét kérdésekre.

Közmunkaprogram... gárda és mellényviselet... rendőrség átszervezése... halálbüntetés... TEK és NIBEK... fiatalkorú bűnözés, cigánybűnözés... BV fogvatartottak munkába állása... Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és Jófiúk a VIII. kerületben... stb.

Természetesen Vona volt a támadó fél, aki kritizálni próbálta a BM munkáját, ám hiába volt ő a nyertes a különféle szórakoztató, frappáns ki- és beszólások terén, Pintér legtöbbször kemény eleganciával hárított. Egyrészt Vona hiába próbált meg számokkal, statisztikákkal dobálózni, a belügyminiszter általában mélyebb, így hihetőbb magyarázattal, vagy épp frissebb adatokkal válaszolt. Tehát a számháborús rész nem jött össze, maradt az "egyebek" szekció.

Látszik, hogy a kormányváltás óta mennyit fogyott a Jobbik körül a levegő, rengeteg mindent megcsináltak, amivel eredetileg ők (is) kampányoltak: különféle Btk. szigorítások, közmunkaprogram és barátai. Ezeket Vona - véleményem szerint helyesen - elfogadta, üdvözölte, ám pont ezért a korrekt lépésért nem igazán sikerült fogást találnia a miniszteren. Pintérnek megvolt a védő oldal előnye, így bármikor megtehette, hogy kitérő módon nem válaszol bizonyos kérdésekre, illetve ügyesen kerülgeti a forróbb területeket. Olyan ez, mint a Rizikóban, mikor a védő nyer, ha ugyanakkorát dob a támadóval: a kérdésre például, hogy tulajdonképpen mire is jó a Terrorelhárítási központ, azt a választ kaptuk, hogy "Európában a legjobb, legfelkészültebb". Néhány, a 2006-os tüntetéseken való fellépéssel kapcsolatba hozható rendőrnél felmerült, hogy miért vannak még mindig magas pozícióban, itt a válasz az volt, hogy "kiváló szakemberek".

Pintér szemléletét jól összefoglalta, mikor kijelentette, hogy "a demokrácia lényege az, hogy a többségi akaratot jogszabályba foglalják, amit az állam [az erőszakszervezetek, Pintér által különösen hangsúlyozott állami monopóliuma segítéségével] kikényszerít". Hát nem ilyen a tökéletes belügyminiszter? Gondolom, Orbán imádja, amit csinál.
Vonának nagyjából ezen a ponton tört bele a bicskája ellenfelébe: bár a közönség értette (a természetesen sablonos, elnagyolt) kérdéseit politikai diszkriminációval, államhatalomba vetett bizalommal, mellényviselési jogokkal, az átszervezések, bizonyos jogszabályok értelmével és hasznosságával kapcsolatban, ám Pintér belügyminisztériumi tankjának páncélzatáról lepattantak a lövedékek: "a jogszabályokat nem mi hozzuk", "márpedig minden szervezet egyenlő eséllyel lehet legálisan polgárőr". Ennyi, főleg azután, hogy Vona *alapvetően* egyetértett az irányvonallal...

A kedvenc, egyébként a hírekben nemigen említett részem az volt, amikor Pintér épp a közmunkaprogram áldásos hatásait ecsetelte (több ehhez hasonló komment után, a kisemberek megélhetési bűnözésével, a mindennapi/mindennapos lopási ügyekkel kapcsolatban): "nem fognak lopni, akik közmunkán vannak, legfeljebb előtte vagy utána...", és ezen a ponton Török Gábornál betelt a pohár.
"Elnézést, már korábban is utaltam rá, de úgy néz ki, nem voltam elég konkrét, így most mondom: egy olyan, a korrupciónak magas szinten kitett foglalkozást űző személy helyében, mint a politikus, én nem mondanék olyanokat, hogy <<legalább közben nem fog lopni, legfeljebb előtte vagy utána>>." (Update: ezt később ő maga megemlítette a blogján.)

(Nem tudom, konkrétan mire gondolt ezzel, mivel Pintérnek nincsenek ilyen saras ügyei. Annak idején Pallag László ex-kisgazda politikus vallott ellene, hogy az olajszőkítéses időkben "Sanyi bácsi" rendőrfőnökként alkalmanként tízmilliókat tett zsebre a helyszínen. Pintér beperelte, megnyerte, a per aktáit sok más olajos peranyaggal együtt pedig 85 évre titkosították, nehogy a későbbiekben más rágalmazók is csorbát ejthessenek többek között Pintér becsületén és jó hírnevén.)

LINKEK
"Csak a törvényesség szigorú talaján állva lehet rendet csinálni" - kormany.hu
"Mellénydivat és cigányzenészek – Vona és Pintér vitázott" - LiveInfo blog
"Tiszta krimi: Pintér Sándor és Vona Gábor vitája" - nol.hu
"438. Szabad-e Vona Gáborral mosolyogni?" - Török Gábor blogja

YouTube link a teljes vitáról

Mindig megmosolyogtam azokat a fejlettnek nevetett országok híradóit, amikor a vezető hírek arról szóltak, hogy melyik politikus illetve híresség vett új típusú mobiltelefont, vagy ki hol járt vacsorázni. Nos, úgy érzem, sikerült utolérnünk a Nyugatot! Most már nekünk is vannak bagatell és teljesen lényegtelen, ám mindenkit érdeklő híreink. Éljen!

Az utóbbi napok kultúrpolitikai botrányai ott kezdődtek, amikor a kíválóan működő Új Színház remek direktorát, Márta Istvánt leváltották. Érhetetlen volt ez a lépés, hiszen Márta több jobboldali politikussal is jó kapcsolatot ápol és a színház, amit vezet, nem egy kirívóan liberális, meztelenkedős, provokatív “művészkedő” színház, amit igazából senki sem ért. Kiemelkedő klasszikusok és sikeres, kortárs szerzők darabjai kerültek bemutatásra. Nagy kár érte. Utána derült ki, hogy állami megrendelést kaptak festőművészek 15 kép elkészítésére. Témájuk 15 olyan téma, ami az utóbbi 150 év magyar történelmét bemutatja. A témák a dualizmustól a Rákosi-korszakon át a vörösiszap-katasztrófáig terjednek.

Komolyra fordítva a szót a probléma az, hogy az ilyen típusú hírek a vezetők számára azért kellenek, hogy eltereljék az átlagember számára érthetetlen hírekről a figyelmet. Olyanok, mint az eurózóna összeomlásának veszélye, vagy a G20 országok válságtanácskozása mind bonyolult és nehezen emészthető dolgok. Talán sokkal kifizetődőbb lenne, ha olyan népnevelésre menne el a pénz, hogy ilyenkor válság idején hogyan kellene takarékoskodni, hatékonyabban fölhasználni erőforrásainkat és több áldozatot vállalni saját magunk és az ország érdekében.

Úgy érzem, nem azzal kellene foglalkoznunk, hogy a kormányzat milyen képeket rendel meg az állami intézmények “díszítésére”. De ha már ennyire komoly probléma van a megrendelők ízlésével… Persze tudom, az is fontos, hogy a művészek kapjank állami megrendeléseket. De akkor is van egy határ! A győztesek írják a történelmet, de azért ez már egy kicsit erős, hogy önkényesen választunk az utóbbi 150 év eseményei közül azzal, hogy az első világháború és Rákosi korszaka után az alaptörvény elfogadását is beletesszük ebbe a válogatásba. 

Szóval legyen nálunk is téma az új állami képek vásárlása! 

Talán ez a mondat hangozhatott volna el a Csillagok háborújában, ha azt nem Csillagok háborújának hívták volna, hanem Médiák háborújának. (Jegyzem meg, hogy a média szónak amúgy nincs többes száma. Épp oly rossz, mint a deviszont. Aki ezek után is használja, az kap egy körmöst.) És, ha abban a bizonyos filmben, nem Luke Skywalker megy neki a gonosznak, hanem egy Julian Assange nevű figura, akkor talán a címben szereplő mondattal azért mi is megveregetnénk a srác vállát. De nem tesszük. Pedig az említett úriember itt él közöttünk, működik, már ahogy tud, leginkább most sehogy. Történt ugyanis, hogy néhány derék amerikai vállalat, mint a Bank of America, vagy a MasterCard, nem hajlandóak eztán a Wikileaks számára küldött átutalásokat folyósítani. Így Mr. Assange – röviddel azután, hogy legutóbbi nyilatkozatában még az ellenkezőjét állította – kimondta a végszót: default. Ezt idehaza rolólehúzásként ismerjük.

A helyzet több problémás kérdést is felvet, de talán a legszembetűnőbb, hogy miként jön az amerikai bank- és pénzügyi szolgáltatók szektora a képbe. A saját pluralitását és önállóságát, mi több, sérthetetlenségét módszeresen hangsúlyozó bankrendszer egy olyan nemzetközi politikai és diplomáciai kérdésbe avatkozik bele, amihez az ég egy adta világon semmi köze nincsen. A biztosítékot a hivatalos indoklás szerint az vágta ki, hogy a Wikileaks most épp negyedmillió amerikai diplomáciai dokumentumot készül közzétenni. Na, most ha ezeknek első hallásra pont annyi közük van a Bank of America-hoz, mint Fásy Zsülikének a popdívasághoz, akkor mégis miért? Azért, mert úgy tűnik, hogy manapság ezt is lehet. Hogy a világnak kisebb dolga is nagyobb annál, mikor válságok hullámain szörfözünk már évek óta, mint hogy valami ráncos képű igazságbajnokával foglalkozzunk. Megvárjuk, amíg a Wikileaks szépen eltűnik a süllyesztőben, hogy aztán mélyet sóhajtva tegyünk úgy, mintha semmi gond nem lenne körülöttünk. Mintha nem tudnánk arról, hogy a válság indukálta állami tulajdonszerzésnek hála a világpolitika már a bankszámláinkat is átitatja, mintha nem akarnánk látni mindazt, ami a nemzetközi hatalmi játszótéren zajlik, és amiből a fent említett úriember néhány érdekes és elgondolkodtató szemelvényt közszemlére tett. Mert ha valami, akkor ez igazán rólunk szól, a mi érdekeinkről és a mi jövőnkről. De sebaj, a Velvet például egész biztosan túlél – olvasgatni pedig ott is lehet.

Ki ne hallott volna a fenntartható fejlődésről? Bármelyik politikai vagy CSR kampányban találkozhatunk vele, a manapság oly’ népszerű „zöld” termékek reklámjaiban, Föld napján, autómentes napon, paksi bővítéses prospektusban stb.

Lássuk: egy fenntarthatóan fejlődő gazdaság „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.” Hogy érthető legyen, mennyire értelmes ez, generálok egy kis standard ENSZ szöveget: társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok figyelembevételével határozzuk meg a fejlődés pályáját, a gazdaság és az emberiség cselekvési tervét. Proaktívan válaszolunk a globális kihívásokra, csökkentjük a CO₂ kibocsátást, minden ember számára biztosítjuk az alapvető jogokat és szükségleteket.

A fogalom több, mint harminc éves, de mi történt az elmúlt harminc évben a globális jólét és a környezetszennyezés terén? Hányan kerültek ki a napi egy dollár alatti összegből élők köréből, és hányan születtek bele? Csökkent-e bármennyit is a károsanyag-kibocsátás, vagy csak a növekedése csökkent le?

Ideológiailag nem sok minden történt ez idő alatt. Kicsúcsosodott a pénz uralma, a globalizációt támogató neoliberális politika vált népszerűvé szerte a világon. Mi szelektíven gyűjtjük a hulladékot, kerékpárral járunk munkába, és azt hisszük, minden rendben lesz, pedig mindez semmit nem ér, amíg a médiában csak a gazdasági növekedésről, GDP-ről és államadósság-csökkentésről van szó, továbbra is össze fogjuk keverni a növekedést a fejlődéssel. Egyre többen kérdőjelezik meg a mai gazdasági rendszer szinte axiomatikus módon készpénznek vett alapjait, és vetik el a gazdasági növekedés gondolatát – többek között bolygónk véges erőforrásaira hivatkozva.

Engem mégsem hagy nyugodni a kérdés – lesz változás? Vajon sikerül tolni a globális technológiai innováció szekerét, tökéletesíteni a napelemes technológiát, esetleg fúziós erőművet alkotni? A technológiával az a baj, hogy drága, és emiatt nagyon nagy a tehetetlensége. Míg a laborból egy termék a gyártósorokra jut s elterjed, 25 év telik el. Ha pl. sikerül is egy hatékony fúziós erőművet konstruálni (amiről sokan már letettek…), 20 év biztos eltelik, míg az első példányok megjelennek.

Ezek a módfelett aggasztó kilátások nem változtatnak a mi feladatunkon: ha itthon lehet, akkor idehaza kell kezelni a gazdasági és környezeti problémákat. Ebben a politikának, a döntéshozó szerveknek is óriási szerepe van, mert példával és hatékony ösztönzőkkel járhatnak elöl, de azoknak is igaza van, akik azt mondják, hogy a változás alulról épül, az egyes személyeknél kezdődik. A rendszer csak úgy fog megváltozni, ha mi akarjuk, és felismerjük: a gazdaság van értünk, és nem mi a gazdaságért.

Így gondolkodva már nagyon is értelmessé válik az importtermékek (főleg élelmiszer!) hanyagolása, a szelektív hulladékgyűjtés, az autós közlekedés helyett a kerékpár választása, különösen, ha csak egy ember használná stb. Könnyű térben és időben a távolba tekinteni és lemondani minden reményről, de itt az idő picit túllépni ezen a „magyaros mentalitáson”, mert cselekedni csak itt és most lehet, itt és most kell. 

 Jó sok papírt levitt az íróasztalomról az a megkönnyebbülő sóhaj, amit akkor eresztettem el, amikor megláttam a vasárnap esti lengyelországi exit-poll eredményeket, amelyek szerint Donald Tusk ha soványka előnnyel is, de megnyerte az országgyűlési választásokat. Aminek –szerintem- grandiózus tétje volt.

Tusk ellenfele korábbi elődje, Jaroslaw Kaczynski volt, aki 2006 nyara és 2007 vége között emlékezetes botrányok árnyékában koptathatta már a kormányfői bársonyszéket, amibe most nem ülhet vissza. Úgy gondolom azért, mert a lengyel választó emlékezete nem homályosult el teljesen. Kaczynski (és államfő fivére) mind belpolitikájában, mind külpolitikájában botrányt botrányra halmozott, elég a nacionalista oktatásreformra, illetve a nagy nemzetközi visszhangot is kiváltó átvilágítási törvényre gondolni, aminek erejénél fogva a társadalom különböző rétegeinek, mintegy egymillió embernek teljes kötelező erejű átvilágítását (értsd: volt kommunista kapcsolatok feltérképezését) kívánta elérni (ezt a lengyel AB elkaszálta). Külpolitikában pedig –ismerősen derengő módon- előszeretettel kekeckedett Németországgal és az EU-val, illetve Oroszországgal, Putyint egyenesen Hruscsovval azonosította, nem csoda, hogy Lengyelország körül a levegő fagypont környékére süllyedt.

Megítélésem szerint Kaczynski győzelme beláthatatlan károkat okozott volna az egész EU-nak, képzelhetjük, hogy mi lehet a fejében, amikor Budapestet nevezi meg követendő példának. Ha nyert volna, a V4 országok gyakorlatilag elszigetelődtek volna az EU-tól. Talán ránk már nem is kell szót fecsérelni e tekintetben, mi már rég erre az útra léptünk, de ha északabbra megyünk, Prága kezdetektől fogva EU-szkeptikus, Pozsonyban Radicová kormánya pedig gyakorlatilag megbukott, Ficoék pedig már jönnek, mint a "csehszlovákok".

A tegnapi választással eldőlt, hogy Lengyelország kormányát a következő években továbbra is a jobboldali, enyhén liberális, európéer Tusk fogja vezetni, aki a válság vészterhes ideje alatt is képes volt megmutatni, hogyan kell vezetni egy országot. Lengyelország választói a lehető legteljesebb mértékben bölcsen döntöttek.

Más kérdés, hogy ennek a győzelemnek, mint európai állampolgár (ember) örülök, de mint magyar, sajnos aggodalomra ad okot, mivel mi könnyen az EU Közép-Európai fekete bárányáva válhatunk, akik összekeverik Brüsszelt Moszkvával. Oh, ki lesz a magyar Donald Tusk!?

Manapság gyakran fog el heves romantika a 90-es évek iránt. Nem csak azért, mert akkor a gondtalan kisgyerekkor mézédes perceit élvezhettem, hanem azért is, mert akkor hazánk politikai életét a demokráciában, jogállamban létezés bájos tapasztalatlanságát élhettük át. Visszatekintve arra az időszakra, az útkeresés az első szó az ami eszembe jut, természetesen a szabadság után, ami –frissen „szabadult” országként- talán a társadalom alapkövévé lett azokban az években.

Nem volt ez másként a médiában, szűkebb tekintetben a humorban sem. Véletlen találtam rá ezekre a remekművekre a Youtube-on, amik az „Uborka” néven futottak az m1-en.

https://www.youtube.com/watch?v=7hJ_xGegGdY

Még bő évtized után is jót lehet derülni a szellemes karaktereken, poénokon, az időnek acélként állnak ellen ezek az alkotások. A nevetés örömén kívül vajon mit üzennek ezek a művek a 2011. évet taposóknak?

1. Ezeket a vicceket az emberek értették, mi több igényük volt rá, amiből következik az, hogy akkoriban a kedves tévénézők sokkalta tájékozottabbak lehettek. (Nem jelentem ki, hogy azok is voltak, ezt utólag nem tudnánk megmondani.) Emiatt pedig nyilvánvaló, hogy fogékonyabbak voltak a köz ügyei iránt.

2. Ezek az ártatlan poénok a politikusokat is segíthetnék abban, hogy az önmagukról alkotott –téves- omnipotens képet önmaguktól árnyalják, vagy az ezzel bepalizható szerencsétlen átlag választónak útmutatóul szolgálhatnának, hogy ezeket a káros képzelgéseket ne higgyék el.

3. A90-es évek társadalma, illetve gazdasági környezete és a mai viszonyok között joggal vonhatunk párhuzamot. Talán a megszorítások, illetve az életszínvonal csökkenés tüneti kezelését is –a sírva vigadjunk elvet követve- is elősegíthetnék ezek a műsorok.

Ha eljátszunk a gondolattal, hogy profi humoristák és művészek segítségével milyen jót derülhetnénk a politikusaink bénázásán és félelmetesen beteges valóságérzékelésükön, kis fantáziával akár magunk arcára is mosolyt csalhatnánk. Természetesen ezesetben azzal is számolni kéne, hogy egy ilyen műsor m1-beli levetítésének, például ennek

https://www.youtube.com/watch?v=2pFYapZx7ok&feature=related

milyen félelmetes következményei lennének. Szerintem a készítők kirúgási sebességére még a fénysebességet kutató CERN-béli tudósok is rácsodálkoznának. Amin semennyire sem lepődnénk meg. Ezt az utat kerestük akkoriban?

Most vasárnap, szeptember 18-án került megrendezésre az Energia 2.0 Futam az Andrássy úton az Autómentes Nap alkalmával. Többen ellátogattunk az Új Magyar Kaszinó tagjai közül is, lévén ez nemcsak szórakoztató vasárnapi program, hanem reméltük, hogy ezen túlmutatóan valamilyen egyéb érdekességet is tud nekünk mutatni.

Tudott, és emellett felvetett néhány fontos kérdést is. Tovább olvasva kiderül!

A verseny

Mikor kiértünk, már lezajlott az első futam; különböző kategóriákban léptek föl az egyes versenyzők. A lényeg az volt, hogy a járgányok nem belsőégésű motorral, hanem valami mással voltak hajtva.

A szervezést az MVM bonyolította, Rákóczi Ferenc pedig a Class FM-től konferálta a versenyt. Az Andrássy úton hosszában építettek ki egy kisebb szlalomokkal dúsított, egyébként egyszerű lóversenypályára hasonlító ringet. Mi, nézők oldalt közlekedhettünk, és a boxutcában mindegyik jármű mellett láthatók voltak a főbb paraméterei, úgymint: hatótávolság, végsebesség, teljesítmény, kilométerenkénti üzemköltség. Ezekből nagyon sok tanulságot és következtetést le lehetett vonni.

 Különféle kategóriák voltak:

• Elektromos motorok. Egy segédmotoros kerékpárt elektromos hajtással is tökéletesen meg lehet építeni.
• Szériaautók: Akár meg is vehettük volna őket. Mindennapi használatra tervezett, forgalomba vihető járművek, igaz, néhánynak a dizájner mérnökével elbeszélgettem volna...
• Szériaautó-átalakítások: elektromos kispolszki, elektromos Trabant. Van még kérdés?
• Prototípus kategória: meglepő, de sűrített gázzal, tehát pneumatikus módon is lehet járgányokat készíteni. Ezek sosem fognak igazán elterjedni, de érdemes megvizsgálni a lehetőségeket. A (reklám!) BME MOGI tanszékén készült Gyalogkakukk nyerte a futamot, nemcsak a fantasztikusan szögletes "radarálló" dizájnnak köszönhetően, hanem főleg a remek konstrukció miatt.
  Szintén itt versenyzett egy hidrogén hajtású autó is.
• Versenyautók: az igazi nehézfiúk. Több egyetem is rendelkezik olyan megszállottakból álló csapattal, akik szabadidejükben versenyautót építenek a Forma-1 mintájára. Elképesztő, mit képesek megépíteni a nulláról indulva, saját erőfeszítésből! A kategória negyven perces futamát a BME Formula Racing Team nyerte.

Összességében meglehetősen sok érdeklődőt vonzott a program, igaz, a legtöbbek számára az úticélt az utca folytatásában felállított "zsibvásár" (különféle sütögetős, grillezős, sörözős büfék, táncbemutató, gyerekjátékok stb.) jelentette. Legalább mindenki egy pillanat alatt levonhatta a következtetést: "ma már igenis életképes alternatívát jelent a közúti járművek elektromos meghajtása".

Akkor mégis, mi a baj?

Erre két válasz van: az egyik, hogy a verseny csak egy másik kampány része volt, ami Paks bővítését reklámozza, a másik, hogy valójában nem sokat tudtunk meg az alternatív (elektromos) hajtás használhatóságáról, azon kívül, hogy egy ilyen futamon érdekes járgányok versenyezhetnek egymással.

Paks bővítése önmagában egy érdekes kérdéskör, amit egy későbbi bejegyzésben szeretnék alaposabban körbejárni, mivel igen komplex téma, sok érv szól mellette és ellene egyaránt. Jelenleg a folyamatok elindultak, lehet tüntetni, Atomenergia Hivatalt befalazni stb., sokat nem érünk vele.

A biztonságos atomenergia híveként azt mondom: ha már mindenáron építeni akarunk, inkább a folyamat pénzügyi és működésbeli átláthatóságára kéne törekedni, hogy ne legyen még egy négyesmetrónk, mert könnyen kialakulhat egy hasonló helyzet.

A másik probléma a rendezvénnyel tényleg csak annyi volt, hogy nem tudtuk meg, mikor, hogyan és milyen módon terjednek majd el az elektromos járművek. Kiszámoltam az egyik szériaautónál: nagyjából 80.000 km után térül meg az ára, tehát hiába olcsóbb kilométerenként, ha egyszer ennyi idő kell, amíg a magasabb vásárlási ár megtérül. Ráadásul az efféle autókban nagyon drága, ha akkumulátort kell cserélni...

Szóval szép és jó, ahogy írtam, "életképes alternatíva", de nem most. Majd pár év múlva, ha 150$ lesz egy hordó kőolaj (megeshet), esetleg további környezetszennyezési adókat vetnek ki az üzemanyagra (teljesen valószínűtlen), vagy épp az állam elhatározza, hogy megadóztatja a hagyományos hajtást a városban, és csak elektromosat/hibridet lehet olcsón venni, talán majd akkor több ilyen fajta járművet fogunk látni az utakon.

Az olaszok ezt a találó elnevezést adták a mi generációnk azon – egyre gyarapodó számú - csoportjára, amelynek érintettjei egyre kevésbé tudnak megélni fizetésükből, unják a munkájukat, nem gondolnak a jövőre, és egyik napról a másikra élnek. Ez a főként európai országokban előforduló jelenség a 20-as, 30-as éveiben járó fiatalokat érinti, de nincs erre az elnevezésre konkrét definíció, tágabb értelmezésben az egész generációt jelentheti, a szűkebben vett csoportba a még otthonélő, munkanélküli fiatalok tartozhatnak bele. A témával már többen foglalkoztak itthon, jellemzően az összeurópai helyzettel, viszont erről szóló hazai tudományos munkával még nem találkoztam, pedig a téma nagyon is érint bennünket.

Az „ezer-eurósok” tábora – avagy a „nyolcvanasok” - már az elhúzódó válság előtt is megjelent, viszont mostanára nőtt meg jelentősen a száma. Érdekesnek tűnhet, de Magyarország talán nincs is olyan rossz helyzetben álláslehetőségek tekintetében, mint Európa nyugati fele, viszont tény, hogy ezek többnyire kreativitást nélkülöző feladatokat jelentenek, és sosem fognak a „dream job” kategóriába kerülni. Ma már Franciaországban, vagy Észak-Olaszországban egy pályakezdőnek is kevés 1000 euró; nálunk legtöbben csak álmodnak róla (van barátom, aki elérte pályakezdőként ezt a határt, de az extra tudást meg is kell fizetnie a cégnek). Kint kevés a megélhetéshez; itthon már szép summát lehet belőle havonta félretenni. Mint a legtöbb esetben, ennek a felével kerülünk be a munka világába, ami ugyancsak hasonló helyzetbe hoz minket, mint nyugati sorstársainkat: kevés a tervezéshez. Csak az a tudat nyugtathat meg bennünket, hogy a Nyugat-Európában felszámolt munkahelyek jó része Közép-Európában landol…

Mivel ebben az esetben kevés lenne a fizuból megspórolt pénz, többnyire eltapsoljuk azt, sajnos nekem sincs semmilyen félretett pénzem, befektetésem - diákhitelem annál több. Mi a legnagyobb költsége egy mai huszonévesnek? Persze a bulik. A mi generációnkra komplett party-ipart sikerült kiépíteni az élelmeseknek, már egy egyszerű nyaralást (főleg a síelést) sem lehet sokszor bulisorozat nélkül megúszni, pedig másnaposan síelni nem annyira mókás (bulizni otthon is tudok, ráadásul olcsóbban). Arról nem is beszélve, hogy egy fárasztó, többhónapos munkával eltöltött periódust fontos lenne kipihenni.

A kilátástalan jövő azonban egyre jobban körülölel minket, környezetemben is jobban kiütközik a céltalanság, a rövidtávra tervezés, a külföldre menekülés (ahonnan a munkahelyek menekülnek), miközben a gazdasági helyzet sehol sem rózsás. A mostani európai adósság-válság is megfojtja az álmokat, nem látjuk a kiutat, és akár évtizedes munkát is jelenthet a tűzoltás, az európai gazdaságok stabilizálása. Pedig van olyan fiatal, aki ennél is rosszabb helyzetben van itthon: akiknek a szülei egy nagyobb deviza-alapú hitellel rendelkezik, és már a gyerek segítségére is szükség van a részletek törlesztésére. Speciális eset, de nem egyedi.

Ezek a nem kis problémák pedig oda fognak vezetni, hogy egy komplett generáció lesz finoman szólva is frusztrált, nemcsak anyagi, de komoly pszichés gondokkal is meg kell majd küzdenie. Idáig viszonylagos jólétben éltünk, azonban egyre biztosabb, hogy nem leszünk képesek szüleink életszínvonalán élni, és ez nagy törést fog okozni a saját és az utánunk következő generációnak. Talán meg kéne értenünk lassan, hogy az anyagi rész fontos lehet a boldogsághoz, de a lelki-egyensúlyra és a másokra való odafigyeléssel sokkal kellemesebb életet teremthetnénk magunknak. Kevesebb pénzzel többet elérni - csakhogy ezt a magától értetődő igazságot legtöbben elfelejtettük…

Tovább folytatódik, sőt, éleződik a helyzet a magyar baloldalon. Azt gondoltam volna, hogy kicsit később, majd a 2014-es választások után erősödik mindez fel. Márpedig ha az MSZP elveszíti a választásokat, akkor elkezdődhet a háború, hogy ki legyen a domináns "alfahím".

Úgy tűnik, hogy ez a harc már most megindult, vagy legalábbis érezni lehet az előszelét. Gondolom, azért is, mert ezen a hétvégén több tüntetés is volt Budapesten, melyeken számos érdekesség történt. Egyrészt volt a Gyurcsány Ferenchez köthető Demokratikus Charta tüntetése, másrészt az LMP is szervezett egyet. Gyurcsány úgy tűnik, mint aki nagyon szereti meglovagolni az aktuális eseményeket, és szeretne a legalkalmasabb demokratának tűnni. Most talán úgy érzi, hogy ő be fogja tudni bizonyítani: képes megszervezni a baloldalt vagy legalább az őáltala "demokratikus ellenzéknek" nevezett tömeget.

Elkezdte fölépíteni saját táborát, amit majd megpróbál ráerőltetni a magyar baloldalra. Azért, mert Gyurcsány tudja, hogy csak akkor van esélye, ha nem az MSZP színeiben indul, hanem vagy ráhúzza saját magát illetve szervezetét az MSZP-re - vagy új pártot alapít. Így viszont az sem kizárt, hogy az MSZP többi tagja, aki tovább szeretne politizálni, esetleg lehetőséget látna egy "tiszta és új arcokkal teli" pártba való átlépésre, erre lehet egy Gyurcsány-mentes alternatíva az LMP.

Szándékuk jele lehet, hogy a mai LMP-s tüntetésen MSZP "prominensek" is jelen voltak. Lehet, hogy ők már valami ilyesmiben gondolkodnak? A dolog pikantériáját az adja, hogy voltak olyan MSZP-sek is, akik a Gyurcsány-féle tüntetésen voltak. Lassan már az lesz a kérdés, hogy ki marad az MSZP-ben?

Szerintem mindez a magyar baloldal átrendeződésének előjele. Az MSZP már túlságosan lejáratottá vált, így aki tud, menekül. Erre a két alternatíva az új gyurcsányi vonal és az LMP. Gyurcsánynál biztos status quo lesz, ami sok MSZP-snek nem tetszik, főképp olyanoknak, akik már korábban sem értettek egyet Gyurcsánnyal, ellenben az LMP-ben lehet, hogy - mint erősebb, kiforrottabb politikusok - dominálni tudnának a gyakorlatlan zöldfülűekkel szemben.

Koszorús Ferenc, az AHF (Amerikai Magyar Szövetség) elnöke az Új Magyar Kaszinó rendszeres, kéthetente megtartott találkozójának vendége volt. Koszorús Úr a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet) keretében jött Magyarországra hiszen a Diaszpóra albizottság ülésezett. (bővebben erről: http://www.kormany.hu:80/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/nemzetpolitikaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/ulesezett-a-maert-diaszpora-albizottsaga) Koszorús Úr az egyike volt azoknak, akik az Egyesült Államokban élő magyarokat képviselték az ülésen. 

Végül a két szervezet biztosította egymást a jövőbeli együttműködés lehetősége felől, és folyamatos kapcsolattartásban egyeztek meg.

 "Itt a farsang áll a bál keringőzik a kanál". Talán elég is lesz ennyi idézet, de valahogy idekívánkozott. Most tényleg itt a farsang, jönnek a bálok, mindenki búcsúztatni akarja a telet, vagy amit éppen aktuálisan el akar felejteni az előző időszakból. Politikusaink egyik oldalról inkább a média törvény okozta botrányokat búcsúztatják, a másik oldalon inkább az előző évi választási vereséget felejtenénk, amiből még mindig nem tudtak fölállni. 

 A Fideszes alkotmányozás mélypontra jutott az utóbbi napokban, ezért
muszály volt előhúzni a csoda nyulat a kalapból...


       Az utóbbi napokban a Fidesz rájött arra, hogy mégsem olyan nyerő
ötlet az emberek szemében, az erőből elkészített alkotmány, sőt ennek
saját magukra nézve is negatív következményei lehetnek, nemcsak
hosszú,hanem akár már rövid időn belül is. Erre most megpróbálnak
mindent, hogy mégis csak legalább a látszat meglegyen, hogy a Nép
illetve a Népet képviselő többi párttal közösen mondják meg, milyen is
legyen az új alap törvény. Ennek eredményeképpen most megpróbálnák
visszacsábítani a többi pártot az alkotmányozási bizottságba, sőt már
mindenki bemutathatná a saját változatát. De ennél sokkal furmányosabb
dolgokat is kitaláltak:

       Egyrészt készítettek egy 12 pontból álló kérdőívet, amit kifejezetten
úgy fogalmaztak meg, hogy a saját, eddig talán nem mindenkinek
elfogadható pontokat legitimizálni tudják. Például úgy vannak a
kérdések megfogalmazva, hogy ne lehessen a Fidesz számára "rossz"
választ adni. Például:  "Az új alap törvény védje-e a Kárpát-medence
természeti sokféleségét?" Erre a kérdésre lehet egyáltalán nemmel
válaszolni??? Vagy ha az új honosítási kérelemmel kapcsolódó
választójoggal a következő kérdést teszik föl: "Az új alkotmány
fejezze-e ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás
értékét?" Ki ne akarna közösséget vállalni a külhoni magyarokkal, akik
egyáltalán nem tehetnek arról, hogy hol húzták meg a határt, viszont
abban már nem vagyok 100%-ig biztos, hogy mindenki szeretné, hogy a
választó polgárok száma jelentősen megnőjön, és innentől bizonytalanná
válna, hogy ki is fogja eldönteni az anyaországban élők mindennapi
sorsát.
       Másrészt, ami talán a mindent fölülmúl, hogy az alkotmányozásért
felelős 5 tagú bizottság tagjai között van Szili Katalin is. Persze
tudom, hogy ő tekinthető a Fideszes berkekben a "legnormálisabb"
szocialistának, (sőt minden Fideszes számára nagyon szimpatikus lett
azzal, hogy szembe ment a Gyurcsány-féle MSZP-vel) de azért ezt nem
gondoltam volna. Persze erre is rá lehet fogni, hogy ő már független
és egy új pártot képvisel, de számomra innentől fogva teljesen
érthető, hogy a Szili-féle párt miért lesz sikeres, ha sikeres lesz,
és milyen funkciót fog betölteni a "Fidesz-portfólióban". Már csak azt
várom, hogy mikor aktivizálják Fodor Gábort, hogy a maradék csalódott
LMP-st aki belátta, hogy az LMP is egy nagy lufi volt átvigye oda
szavazni...

Bemelegítő, rávezető gyakorlatok

Aki a világ energiatermelésére kíváncsi, számtalan hírforrást, statisztikát nézhet meg az interneten. Bevezetésként érdemes tudni: ezek csak számok. Erről később. Mindenesetre engem érdekel, hogyan alakulnak ezek, mivel hosszú távon a világ gazdasági rendszerének egyik kulcselemét, a növekedést az energiatermelés -és ellátás befolyásolja. Ha egyáltalán sejteni szeretnénk, mi lesz öt, tíz, húsz év múlva, akkor most kell feltenni a később megválaszolandó kérdéseket.

A következőkben sok link következik, némi kutakodásra hívom a tisztelt olvasót. A vastagon írtakat érdemes megnézni. Ha még nem néztetek ilyen irányú statisztikát, pár pillantással és némi gondolkodással elképesztő következtetésekre lehet jutni.
Mindenki szíves figyelmébe ajánlom a következő képet:

(Forrás)

A forrás nem más, mint az USA Energiainformációs Hivatala (EIA), ami egy előrejelzést készített 2010-2035-re. Most koncentráljunk csak az olajtermelésre, nézzétek meg e dokumentum 34. oldalát.
A 259. oldal mutatja, becslésük szerint melyik ország mennyit fog majd termelni.

A Hivatal elismeri, hogy az olajtermelés tetőzik, pontosabban tetőzött (lásd ezt a képet), majd szépen megtörve a trendet, húz egy egyenes vonalat fölfelé, miszerint "a gazdasági válság [mint az olajtermelés csökkenésének okozója...] 2010-ben véget ér, és újra folytatódik a növekedés".
A 259. oldal mutatja, becslésük szerint melyik ország mennyit fog majd termelni. Például az OPEC közel 35%-kal, Dél-Amerika 245%-kal (!) növeli majd a termelését az előrejelzés szerint.

Ha valaki kíváncsi, hogyan alakult a termelés és az ár a világon, illetve az egyes régiókban, vessen egy pillantást a képekre itt: . Látható, hogy az USA és az Északi-tenger kifújt, a néhai Szovjetunió területén még lehetnek tartalékok. Brazília egyébként valóban ígéretes, de a két és félszeres termelés-növekedés szerintem egyszerűen nonszensz.
Az OPEC termelése 2005-ben tetőzött, most durván a 70-es évekbeli szinten áll. A cikkben a következő grafikonon látható, hogy az általuk jelentett tartalék nemhogy nem csökken, hanem a 80-as évek óta folyamatosan növekszik. Ennek ellenére mégsem nyitják meg jobban a csapokat, és csak spekulálni lehet, miért. Egy elemzés szerint a 2008-as olajár-emelkedésben lehet, hogy az is szerepet játszott, hogy az olaj iránti kereslet iszonyú tempójú növekedését nem tudta a kínálat követni, és rövid távon (tehát most újabb nagy mezők felfedezését nem véve alapul) a kereslet növekedése a jelenlegi tartalék termelési kapacitást akár 2011 végére túllépheti. Az olajár most sem alacsony, 90 dollár, egyszóval nem tudni, mikor omlik a fejünkre a plafon.

Hogyan lehetséges ez?

Mindenekelőtt szeretném felvenni a korábbi fonalat, hogy ezek csak számok. Mint tudjuk, a statisztika a valóság elferdítésének, egyes dolgok elkenésének, mások kidomborításának kiváló és remekül bizonyított tudománya. Olyan tényezők befolyásolják, mint:

• politikai erők
• gazdasági várakozások
• lobbiérdekek
• geopolitika (helyi instabilitások, érdekütközések)
• jegyzési, jelentési, számítási eljárások.

A legutolsóról egy érdekes eszmefuttatás olvasható itt (főleg a képek érdekesek!). A lényeg: az OPEC egyrészt a 80-as években, a mezők államosításakor váratlanul megemelte a jelentett tartalék mennyiségét, és azóta azt nem csökkenti a kitermelt mennyiséggel. A cikk szerint akár 40-50%-kal is többet jelenthetnek a valódinál. Itt megint csak fontos, mi számít tartaléknak: ami ott van a föld alatt, vagy amit a jelenlegi keretek között gazdaságosan ki lehet termelni? Ez persze már egy másik, hosszadalmas bejegyzés tárgya lehetne.

Konkrétan mi lehet az ok, amikor ferdítésről beszélünk? Például: mi történne a világgazdasággal, ha az amerikai Energia Hivatal bejelentené, hogy a következő húsz évben az olajtermelés nem nő, sőt stagnál vagy csökken? A grafikonok valóságtól elrugaszkodott törése mellett már az felér egy beismeréssel, hogy a jövőbeni irányszámokat lecsökkentették az előző évi kiadványhoz képest (lásd itt).

Mi van a politikai instabilitással? Tudjuk, hogy az olajtermelő arab országok békéje viszonylag törékeny. Természetesen a nyugati országok mindent megtesznek ennek megőrzéséért. Nincsen kialakult demokrácia, hanem a békét főleg az tartja fenn, hogy az iszonyú állami pénzekből nem csak az elit pazarlására és a korrupt pénzosztó rendszerre, hanem a szegényebb rétegek támogatására is jut. Amíg ez fennáll, tehát van elég olaj stb. addig nem lesz különösebb probléma pl. az Emírségekben.

Hogy egy másik aktualitást említsek: az észak-afrikai országok történéseihez főleg két dolog vezetett: a nem épp demokratikus rezsimek és az egyre növekvő élelmiszerárak. Az élelem ára és az olajár közti összefüggésről egy beszédes kép:

(Forrás)

Hová vezet a kavarodás?

Nem véletlenül nem mondtam sok előrejelzést, magánvéleményt ezen írásban. Talán eleget mond, hogy főleg az olajcsúcs-elméletet hirdető oldalakat használtam forrásként.  Nem arról van szó, hogy nem lehet elhinni a mainstream média illetve az üzleti világ által sulykolt üzenetet, miszerint a válság igenis véget ért (lásd a bejegyzés első képét), és minden visszatér a rendes kerékvágásba... csak még emelkedik kicsit az olajár, még pár állam a csőd szélére kerül. El lehet hinni, csak nincs rá bizonyíték, hogy valóban minden így lesz, azon kívül, hogy előtte így volt. Az ellenkezőjére viszont vannak bizonyos utalások, jelek.

Nos, a jelek épp e pillanatban is láthatók. A "jövő" most történik. Ez azért fontos, mert most úgy kell cselekednünk, hogy annak öt év múlva érezhető hatása az akkori kérdésekre jelentsen választ. Vannak dolgok, amiket nem lehet elkenni és nem lehet alárendelni a napi politika véget nem érő kavarodásának, amikbe bele kell mélyedni és amiket el kell ismerni.

Soha nem értettem a szüleimet; amikor fiatalabb voltam, és a barátokkal mentünk bulizni, mindig borzasztóan féltettek. Emlékszem, mindig mikor hazaértem és  hallották, hogy megjöttem, nyugtázva megkérdezték, hogy minden rendben volt-e. Azt hiszem az, ami szombat este történt, pontosan megmutatja, hogy miért is aggódnak értünk a szeretteink. Mert persze sohasem gondolja az ember, hogy egyszer véletlenül pont ő lesz az áldozat.

Jómagam nem voltam a helyszínen. Először csak késő este olvastam egy rövid MTI-s hírt, miszerint a West Balkánban tragédia történt, és három lány életét vesztette. Aztán a mai nap folyamán több forrásból olvastam, hogy mi is történhetett valójában. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb (ami e bejegyzés írására sarkallt), hogy a tragédia legvalószínűbb felelőse a biztonsági szolgálat volt. Számtalan olyan történetről hallani barátoktól, ismerősektől, hogy a biztonsági szolgálat azon túl, hogy egyáltalán nem tudott viselkedni a vendégekkel, több alkalommal bántalmazza vagy fenyegeti azokat. Vagy akár, – hogy a mostanihoz hasonló példát említsek – nem végzik el a feladatukat. Nemhogy kezelték volna a helyzetet és egyrészt nem engedtek volna be ennyi embert, vagy másrészt, ha a vendégeket ki kell terelni, akkor nem „takarodj” felkiáltással lökdösik őket ki, úgy, hogy azzal nem törődtek, hogy került-e valaki a földre, hanem pusztán „végezték a munkájukat” – az eredmény látható. De egy pillanatra tegyük ezt félre. Olyan – hivatalosan cáfolt – híresztelések is szárnyra kaptak, hogy a három áldozat késelés miatt halt meg. Gondoljunk csak bele, hogy ha tényleg ez volt az ok, akkor megint oda jutunk, hogy a biztonsági szolgálat hibázott, ugyanis ők azért kapják estéről estére a pénzüket, hogy mindent megtegyenek a veszélyes alakok és a fegyverek kiszűrése érdekében.

Én magam évek óta pontosan az ilyen esetek miatt nem vagyok hajlandó szórakozóhelyekre betenni a lábamat. Mert igenis lenne igényem elmenni szórakozni, csak nem merek, méghozzá részben azért, mert félek, hogy egyszer véletlenül pont én leszek az, aki éppen majd valakinek rossz helyen áll vagy csúnyán néz.

Annyira sokan tudjuk, hogy ez tarthatatlan állapot. A biztonsági szolgálatok a fizető vendégeket, teljesen mindegy, milyen korúak, neműek, de bárhol is járjon az ember, mindig inzultálják. Tipikusan olyan alakok, akik a látszólagos hatalmukat akarják használni, és ezzel másokat megfélemlíteni. Munkájuk elvégzésének szempontjából mindez szükségtelen és felesleges.

Tudjuk, hogy a biztonságiak mellett a felelősség magasabb szintről indult, a rendezvényszervezéstől. Hogy ki, mit és hol hibázott pontosan, ki fog derülni, mert ilyen tragédiák nem történnek maguktól. Nekem személy szerint ebből az állapotból elegem van. Nagyon remélem, hogy ezt valahogy közös erővel fel tudjuk majd számolni.

szblcs, gombosg

 Sok, az Unió által támogatott beruházás hirdetőtábláján olvasható a szlogen: Európa itt épül. Most, hogy Magyarország átvette a stafétát a belgáktól, itt voltak Budapesten a biztosok és a bizottság elnöke, azért elgondolkodom, hogy valójában Európa tényleg itt épül-e.

Éppen a napokban jelent meg egy neves külföldi lapnak az internetes változatában egy publikáció, hogy a magyar uniós elnökség sikeressége abban is mérhető lesz, hogy vajon Magyarország föl tud-e nőni Európához és megérti-e, hogy Európa mitől is Európa. Most,  hogy Magyarországot a nyugati sajtó a sárga földig lehúzta a média törvény miatt, végre a budapesti vezetés elkezdett azon gondolkodni, hogy lehet, hogy mégsem annyira jó az,  amit csináltunk. Azért az igazságossághoz az is hozzátartozik, hogy a rendkívül jól informált nyugati újságírók úgy kritizálták az új média törvényt, hogy annak angol fordítása ezen a héten hétfőn látott napvilágot, de a törvény teljes szövege is csak a két ünnep között volt olvasható a közlönyben. Ez azért is érdekes, mert az össztűz már karácsony előtt pár nappal megkezdődött. Nyilván nem véletlenül.

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy vajon mi állhat a dolog mögött. Mint ismeretes, már különböző nyugati cégek elég komolyan bírálták a kormányt a különféle válságadók miatt. Lehet, hogy számukra ez volt az utolsó csepp a pohárban hiszen a két legmeghatározóbb magyarországi TV-csatornában külföldi érdekeltség is van. De arról se feledkezzünk meg, hogy a politikai támadások sok esetben baloldali politikusok szájából hangoztak el, akiknek nem tetszik, hogy egy újabb tagállamban jobboldali, ráadásul kétharmados kormánytöbbség van. Viszont tényleg vannak egyértelműen aggályos pontok a törvényben: a nem egyértelmű megfogalmazások, hogy mi alapján fognak bírságokat kiosztani, vagy, hogy a média hatóságban csak kormánypárti delegáltak ülnek. Viszont értem én a kormányoldalt is, miszerint véget kell vetni annak, hogy Magyarországon a médiában eddig bármit meg lehetett tenni, teljes volt a  médiapiacon a "szabadrablás". Hiába volt médiatörvény, lényegében senki sem tartotta be, vagy legalább is nem vették komolyan és mindenképpen idejétmúlt volt. Nyilván emiatt hárult teljesítménykényszer a kormányra, hogy ezt a törvényt át kell dolgozni, hogy ennek olyannak kell lennie, ami végre gátat szab ennek az áldatlan állapotnak. Persze nagy kérdés, hogy ez a törvény valójában ebbe az irányba indítja el a folymatot, vagy csak éppen egy aktuálisan nyeregben lévő politikai oldal érdekeit fogja ismét kiszolgálni.

Végre jó lenne, ha a kereskedelmi TV híradója nem olyan lenne, mint egy gyászjelentés-felolvasó est, nem csak hatásvadász módon a brutális és szörnyű gyilkosságokat és eseményeket mutatnák be és nem csak arról lenne szó, hogy melegebb lett az idő. Ugyanis igenis nekik is felelősségük, tudatformáló erejük van főleg úgy, hogy pont ezeket a híradókat több százezren nézik.

Persze jogos az aggodalom, hogy a Való Világban innentől is este hétkor leszbipartit mutatnak, meg a híradókban folytatódik a Helyszínelők 200. része. Csak olyan jó lenne végre egy olyan normális és a valódi kérdéseket megválaszoló médiatörvénnyel bírni, ami végre rendet tesz és ellátja azt a feladatot, amire hivatott. Például kiszorítja azokat a műsorgyártókat, akik lavíroznak az éppen nézhető és költséghatékony megoldások között, vagy kötelezi őket, hogy több értékteremtő műsort is sugározzanak, rákényszeríteni a különféle szereplőket, hogy szánjank rá több pénzt, hogy igényesebb műsorkat gyártsanak, rend legyen végre a közmédiumoknál, ne legyen felelőtlen túlköltekezés és sokkal hatékonytalanabb működés a versenytársakkal szemben, legyen végre nézhető a köztévé kereskedelmi tévékkel szemben, és végre ne engedje az állam, hogy vele szemben álló magánvállalatok bármit kisírjanak.

Szerintem ilyen médiatörvényre lenne szükség. Kíváncsian várom, hogy fog ez a gyakorlatban működni. Nagyon remélem, egyszer eljutunk oda, hogy Európa ne csak papíron épüljön.   

Dübörög az ügymenet...

Most minden az államosításról szól. A kormány lépett, és felügyelet alá vonta a katasztrófát okozó tározót tulajdonló céget. Bakonyit őrizetbe vették.

Vajon tényleg emberi mulasztás történt, vagy minden jogszabályt betartott a MAL? Ez a kérdés.

...omlik a fal...

Mint mérnökhallgató, úgy gondolom, a tározó kiszakadása nem történhetett meg valamilyen előjel nélkül. Ilyen egyszerűen nincsen. Magam is tanultam hirtelen, minden szabad szemmel látható előzmény nélkül darabokra törő gépekről, fém alkatrészekről, de csak azért, mert a szem nem lát valamit, attól még az ott van. 2010-et írunk, ezeket a mindenféle jelenségeket (mint mondjuk a gát falának belsejében megjelenő apró repedések) ismerjük, és megfelelő technikával érzékelni tudjuk.

Épületeinknek nem szokása egyszer csak összedőlni. Mit szólnánk hozzá, ha a házunkkal történne ez? Építőmérnök ismerősöm egy sörért bármikor öt perc alatt ki tudja számolni, adott mennyiségű és sűrűségű iszaphoz mekkora kazetta szükséges. Adott anyagból. Adott biztonsági tényező (túlméretezés) mellett.
Csak hiába a túlméretezés, ha túltöltik skulóval a tározót. Mikor kerülnek végre elő a papírjai, amik bizonyára ott hevernek valamelyik MAL-os vagy az építő cég fiókjában?

"Nem dolgozott ki katasztrófa esetére tervet." Valószínűleg azért, mert óriási nagy ívben tett az egész dologra. Bakonyi mérnök, nem hülye. Ugyanúgy valószínűleg a menedzsment is és az ellenőrző bizottság sem. Elhallgatták, hogy szivárog? Csak azért, hogy kicsit későbbre tolhassák ki egy új tározó építésének vagy a régi felújításának az időpontját? A gonosz üzletemberek úgy gondolták, ők majd jól kitolnak a világgal és a környezettel?

Dehogyis! Csak letojták az ügyet. Bakonyi nem gonosz. Nem gonosz üzletember. Jó eséllyel, már ha volna ilyen mérce, emberi minőségében nem rosszabb az átlagnál. Nem ő a sátán, és még csak nem is a menedzsment vagy azok, akik a gátat ellenőrizték. Ők talán minden szabályt betartottak, és pont itt van a lényeg. Mai világunkban a szabályokat a jog határozza meg, és azáltal próbálják meg meghatározni illetve kikényszeríteni, ki mit tehet és ki meddig mehet el. Bakonyi végig ezt fogja ismételni, és hiába igaz ez, (ha az,) a képeken megjelenő kialvatlan, rémült arca mindent elárul.

De ez a jogrendszer csak egy modell, egy kivetülése, sokszor egy utólagos meghatározása a valóságnak. Ki és milyen mértékben felelős a környezetért? Eddig mind a közgazdászok, mind az átlagember úgy gondolta, hogy a természeti erőforrások végtelenek, és nem is tudjuk azt terhelni. Persze, ez nem így van, és újabban ezt egyre többen így is gondolják.

...szivárog a víz

Ha azt akarjuk, valaki feleljen ezért, most lehet, örülhetünk, jó esély van rá, hogy Bakonyit és/vagy a MAL-t megbüntetik. És itt jön be egy logikai csavar: mi az, hogy a MAL-t büntetik? A MAL felel? Hiszen az csak egy cég, egy jogi személyiség. Ez a jogrendszer egyik visszássága, de ez van. A céget emberek irányítják, tehát a vezető mindenképp feleljen.

Kik nem figyeltek még oda?
A menedzsment?
Az építő cég?
Azok, akik ellenőrizték?
Azok, akik a jogszabályokat hozták, mert erre nem gondoltak?

Mostanában azt olvasom, hogy a MAL államosítása jogállamban nem lenne lehetséges, a másik oldalról azt, hogy végre legyenek következmények. Valóban, eddig éveken át hallhattunk egy "következmények nélküli országról".

Kiárad a folyó

Orbánt most sokan szeretik, idehaza és külföldön egyaránt. Viszont - és itt a lényeg - hiába büntetnek meg egy-két-tíz embert, céget, ez csak példastatuálás marad, ez csak következmény marad. A környezetről és az azt érő károkról előre kell gondolkodni, nem utólag. Hiába "lesz következmény", hiába "kezdik el a 90-es évek privatizációi során kialakult állapotokat lebontani", sőt, hiába "lesz miből finanszírozni a károk helyreállítását", a kérdés marad:

Vajon az utólag reagáló jogrendszer meg tud és meg fog-e változni úgy, hogy a jövőben fellépő, efféle (környezettel, annak kiaknázásával és szennyezésével kapcsolatos) problémákat előre kezelje?

Nehéz, ezen tessék gondolkodni! Ha a timföld árában benne van az iszapkatasztrófa ára, akkor az olajéban is benne legyen az elsüllyedt tankerek és fúrótornyok által okozott káré?

Ezúttal beszámolok a Devecserben végzett önkéntesmunkáról, az ottani helyzetről. Egy későbbi bejegyzésben a jelenlegi körülmények figyelembevételével kicsit megpróbálok kitekinteni, elemezni a helyzetet, megtippelni, mi minden történhet még.

A képekért köszönet Pótor József Josénak!

Mi történt eddig?

Egy gátszakadás, egy megroppanás, hétszázezer köbméteres kiömlés, 13-as pH. Több rémhír. Nyolc halott, több, mint száz sebesült. Egy kiürített falu, két elpusztult folyó, 600 méter sebtiben épített gát, egymilliárdos kár, százezres gyorssegély.
Mindenki ott volt: politikusok, MTA, honvédség, rendőrök, Vöröskereszt, Máltaiak, katasztrófavédelem, önkéntesek, a MAL emberei, nemzetközi sajtó, tűzoltók.

Az eseményeket nem szeretném részletezni, úgyis mindenki tudja, mi történt.

Mi volt ott?

Megadatott a lehetőség, hogy szombaton a szokásos láblógatás helyett kimenjek Devecserre önkénteskedni. Az ajánlat úgy érkezett, hogy sebtiben segítségre van szükség. Bár nem vagyok túl jártas karitászmunkában, ezúttal úgy éreztem: menni kell!

Nyolcan indultunk el a helyszínre, a kisbusz rajtunk kívül több, mint százezer forintnyi élelmiszersegélyt is szállított, amit a Budai Református Egyházközség ajánlott fel. Devecser felé közeledve egyszer csak az egyik sáv vörösre váltott, majd marsbéli bejárat fogadott minket, a patakon átívelő híddal, parabolaantennás autókkal és rendőrökkel.

Úgy tudtuk, a helyszín le van zárva - nos, az egyik rendőr nem állított meg minket, a másik is csak azt kérdezte, hová tartunk. Válaszunkra, miszerint a plébániát keressük, azt mondta, az be van zárva két napig. Bementünk, nem volt...

A plébánián rendezkedett be a központ, volt itt konyha, szállás, tisztálkodási lehetőség, raktár. Az adományok - különféle ruhák és élelmiszerek - halmokban álltak, épp csak védőfelszerelésből volt hiány. Szerencsére azt előre vásároltunk magunknak. Az itt főzött ebéd, katasztrófahelyzet ide vagy oda, kitűnően sikerült, nem csoda, hogy sokan kértek belőle - önkéntesek, károsultak, és még ki tudja, kik. Nem igazán lehetett vagy akartak volna különbséget tenni.

Felöltöttük a szükséges védőfelszerelést. Alapból gumicsizmában szálltunk ki a furgonból, erre jött rá a festéshez használható kezeslábas, a szemüveg és a maszk.

A levegőben fémes szag terjengett, ahogy leballagtunk a letarolt területre. Éreztük, ahogy a fémes por a tüdőnkig hatol, éreztük, ahogy a hideg folyadék a bokánkig ér, amint benne sétáltunk. A táj elképesztő volt, és egyáltalán nem tűnt ember által lakhatónak.

Csupán maszkos, fehér ruhás önkénteseket lehetett látni. Egy tűzoltóbrigád épp egy udvart szivattyúzott ki. Lehúzódtunk az útról - két katonai teherautó zúgott el mellettünk. Egy megállt, és húsz katona ugrott le róla. Sebtiben elkezdtek egy udvart kitisztítani.

Alapvetően mi is ezt tettük - udvarokat rámoltunk ki.

Az elpusztított területen elsősorban guberálásból és tűzifa-eladásból éltek az emberek, így minden tele volt lomokkal.
Kertitörpék, sílécek, porszívócsövek, bútorok. Egy kompresszor, néhány ócska bicikli, ruhák, poharak - mindez vörösiszaptól mocskosan, használhatatlan veszélyes hulladék formájában.

Néha ránk ment a cucc, olyankor nyomban megpróbáltuk lemosni. Erőfeszítéseink kissé hiábavalóak voltak - a barna festéknek is jó vörös por mindent megfogott, és többször csak még piszkosabbak lettünk. Egy alkalommal picit átázott a nadrágom, nehéz lett volna ruhát cserélni, emellett a több napja itt dolgozó önkéntesek csak legyintettek - és valóban nem mart. A lúgos víz egyrészt elvonult, másrészt szombatra már jórészt elpárolgott.

Hahó, van ott valaki...?

A lakásokba benézve érthető volt, miért pont azok nincsenek itt, akik itt laknak. Illetve laktak. Semmi nem volt a helyén, semmi nem maradt ép, egyetlen ingóság sem. Ami nem a többcentis iszapban hevert, az összetört, felborult.

A - főleg borsodi önkéntesekből álló - brigádok gyorsan kitakarították az udvarokat, a lomokat az utcára, majd konténerekbe hordva. Az iszap egy részét kilapátolták. A karitászosok vezetője addig az előtérben interjút adott.

Mindössze egyetlen házban voltak lakók. Ahogy a fiatal srác éppen kijött a talicskával, pár szóra megállítottam édesanyját. "Hétfőn jött az ár, én az emeletre menekültem", mondta, majd kifejtette, hogy azóta takarítják a házat. Beinvitált, és nem hittem a szememnek. Ezek az emberek tényleg megcsinálták!

"Ha azt a szobát ott tízszer nem mostam fel, akkor egyszer sem, de valahova össze kellett gyűjteni a tiszta dolgokat." Két szoba és a fürdőszoba teljesen tiszta volt, csupán egy enyhe vörös csík emlékeztetett a tragédiára.

Férje is a közelben volt, mikor az esemény történt. "Az autómban ültem, mikor jött az áradat. Nem szálltam ki, úszott az iszap tetején. Még szerencse, hogy megakadt valamiben, így nem ment tovább." Egyébként bizakodó volt: "Itt ez a fekete ásványi anyag, ez állítólag semlegesíti az iszapot. Nemsokára jön egy kutató, gyorsan csírázó tönkölybúzát ültet, akkor kiderül, mennyire használható."

Nos, ők ott maradtak. Mások miért nem? Talán a sokk és a reménytelenség miatt? Vagy nincs kedvük visszajönni, félnek a rengeteg munkától, amivel mindez járna? Nos, akárhogy is, a helyzet rendezése így az önkéntesek és a katonaság (illetve a többiek) feladata maradt.

Hazatérés

Nagy a bizonytalanság. Jelenleg senki nem tudja igazán, mennyire káros az anyag, vagy hogy mit fognak csinálni a területtel. Ledózerolják? Kitakarítják? Felszedik a talajt vagy csak leszórják valamivel?

A lakók sehol. Az említett pár folytatja a takarítást. Egy másik házat is kitisztítottak, épp magasnyomású mosóval szedték le az iszapot a vakolatról, ahogy sötétedéskor végigballagtunk az utcákon. A plébániára visszaérve fáradt, iszaptól koszos önkéntesek mosták csizmájukat, vacsoráztak meg.

Ők itt voltak, vannak még e pillanatban is, teszik, amit tenni kell - mert a felelőskeresés mellett hiába nem olvasni semmit a hírekben arról, mit fognak Devecseren és Kolontáron csinálni, az ujjal mutogatások közepette valakinek mégiscsak ott kell lennie és meg kell tennie, ami szükséges.

Hogy ki miért felel, felelhet, és mit reagált a kormány, arra egy későbbi bejegyzésben szeretnék rátérni. A mielőbbi viszontolvasásra!

Nem túlzás állítani, hogy a Fidesz mindent visz és vitt múlt vasárnap. Minden hatalom az övék, azt csinálnak amit akarnak, még az alkotmány sem köti őket. Más kérdés, hogy ez a nyomasztó hatalom mit jelent éppen, hogy nagykorú demokráciánknak, erről bőven lehet olvasni a vasárnap kivételével minden nap megjelenő Népszabadságban. Vannak ugyanakkor baljós jelek is a Fidesz számára.

Egy nagyobb, és egy kisebb város lehet az éleslátású fideszesek számára felkiáltójel: Esztergom és Veresegyház. Nevezett településeken kikapott a Fidesz, elég súlyosan.

Esztergomban Meggyes Tamásról sokan állítják, hogy egy ősbunkó, a médiához eljutott hírek alapján bajos ügy lenne ezt cáfolni. Tóth Ákos írta korábban a Népszabadságban (igen találóan), hogy amíg nevezett illető fölé odateszik a fidesz logót, és meg tudja nyerni a polgármesteri választásokat, addig Orbánnak nem kell félnie semmitől. Tétényi Éva múlt vasárnap megalalázó vereséget mért Meggyesre, jelezve, hogy nem nyelnek le mindent a zemberek, és a fidesz-logó nem jelent önmagában mindent.

Veresegyházán Pásztor polgármester 1965 óta van hatalmon, és marad is, pedig még az ügyészség is mindent megtett a fideszes jelöltért, jelesül a választások előtt sebtiben vádat emelt az agg polgármester ellen, de a választási eredményekre semmi hatással nem volt, talán még növelte is a fideszes zakó méretét.

Az MSZP-nek maradt a búslakodás és Szeged, valamint Szanyi várható felemelkedése. Ha ugyanis a nyár vége felé még árulónak titulált emberre hallgatak volna a buta szocialista döntéshozók, akkor Hajdu Rákospalota ex-polgármesterre nem indított volna jelöltet az MSZP, és eggyel több baloldalhoz közeli polgármester lenne az országban. Egyébként is Szanyi kemény stílusa, karakánsága jól fog jönni az útját kereső MSZP-nek. Láttam is a minap Mesterházy oldalán egy sajtótájékoztatón. Sajátos kis demokráciánkban ez sokat jelent…

Tegnapelőtt bekövetkezett az amire mindenki számított. Egy sok éves trend változott meg, miszerint az aki az orággyűlési választáson nyert, az elveszíti a helyhatósági választásokat. A Fidesz a vasárnapi napon, Szegedet kivéve, az összes lényeges településen nyert, sőt a megyei közgyűlésekben fölényes többséget szerzett. Ez persze egyfelől aggodalomra adhat okot, hogy az ellenzék hiába is akar bárhol, bármit megakadályozni, azt a demokrácia adta lehetőségekkel vajmi kevés eséllyel tudja megtenni. Viszont az új „felállás” egy új lehetőségnek is lehet a záloga. A jobboldal most minden eddiginél nagyobb fölhatalmazást kapott. Nem csak, hogy törvény adta lehetősége van arra, hogy szinte bármit megtegyen, amit az alkotmányos keretek megadnak, hanem települési szinten ők adják a vezetőségek nagy többségét is. Sok esetben egybeesik, főleg vidéken, a helyi parlamenti képviselő személye a polgármesterével. Ez felveti a kérdést, hogy jelenthet-e előnyt. Vajon sikeresen tudnak-e lobbizni több száz település vezetői, ugyanannál az egy „kasszásnál”?

Mindenesetre négy év  múlva senki sem mondhatja azt a jobboldalon, hogy nem volt meg rá a lehetőség, hogy megmutassák ki tudják vezeti az országot a nehéz helyzetből. Ez egy kétélű fegyver. Lehet áldás és átok is, minden azon múlik, hogy bánnak a lehetőséggel. Az emberek kisebb részvétele a szavazáson akár a 2006-os önkormányzati, vagy akár a most tavaszi országgyűlési választáson bizonyítja, hogy az emberek azt gondolják, hogy már ők egyszer megtették a dolgukat és most bizonyítsanak a fiúk.

Talán izgalmas hozadéka  a választásoknak a többi párt szereplése. Az MSZP megkezdte a kampányban, amit a Fidesz négy éven keresztül tett: szidalmaz és mocskolódik. A szocialisták „nagyon koncentráltak” Budapestre, de talán ők maguk is tudták, hogy ez már veszett fejsze nyele. A párton belül viszont érdekesen alakulhatnak a dolgok. A reformer baloldalinak és rebellisnek aposztrofált Szanyi Tibor, megkapta a lehetőséget, ő alakíthatta ki a párt kampányát, mint az egyik győztes katona az előző háborúból, de talán pont azért kapta meg ő ezt a „lehetőséget”, mivel tudták a felsővezetésben, hogy ebből győztesen nem lehet kijönni. Sokaknak inkább zavarta már a szemét párton belül, ott is főleg talán a felsővezetés számára, hogy a mindig őszinte és kritikus megnyilatkozásai túl sok problémát jelentettek az MSZP-nek. Nem lennék meglepődve, ha úgy próbálnának megszabadulni tőle, hogy majd szembesítik az eredményekkel, és ő lesz a párton belüli bűnbak.

Szintén érdekes megfigyelni, hogy az egyetlen jelentősebb eredményt az MSZP Szegeden érte el. Azért érdekes ez, mert az országos tendenciák tavasszal itt is érezhetőek voltak, magyarán nyertek a Fidesz jelöltjei. Viszont itt fontosabb volt a személy, mint a párt, mert a szegediek úgy látszik elégedettek Botkával. Ez az ő karrier lehetőségeit segítheti a párton belül, hiszen neki saját bázisa és eredménye van Szegeden. Kérdés, hogy engednek-e neki több teret, ha esetleg lesz a közeljövőben tisztújítás, ő milyen szerepet kaphat. Ami igazán nagy jelentőséggel bírt szerintem az utóbbi napok hírei között, hogy Szili Katalin bejelentette, hogy kilép a pártból és a frakcióból, sőt mindez nem elég, új pártot alapít. Ez több szempontból izgalmas, hiszen a mindig saját útját járó MSZP-s volt házelnök asszony, ahogy ma Gyurcsány fogalmazott „végre a saját útjára lépett”. Szili mindig is másként látta a dolgokat, főleg a Gyurcsányi politikával nem tudott egyetérteni. Egyrészt nyilván vannak tényleges meggyőződésbeli okai, másrészt azért is, mert nem volt már számára tér a pártban. Kíváncsi leszek, hogy lesz-e valaki, aki követi Szilit.  

Az LMP lehangoltan nyilatkozott a választások éjszakáján, pedig szerintem pontosan tudhatták, hogy ők ennyit tudnak elérni a választásokon. Az LMP-ről bebizonyosodni látszik az, amit senki nem akart közülük elismerni, mégpedig, hogy az LMP egy budapesti bázisú párt. Innen is fogja mindig a szavazóit szerezni, és viéken abszolút nem tud labdába rúgni. Viszont azt is el kell ismerni, hogy Budapesten talán valamivel növelni tudta a szavazó rétegét, de ez minden bizonnyal azaz értelmiségi, inkább talán bal-liberális réteg, aki eddig nem találta a helyét.

A Jobbik már tavasszal igyekezett kommunikálni, hogy ők az új erő, és négy év múlva ők fognak kétharmaddal kormányozni. Sőt, jelezték, hogy ez látszódni fog már az ősszel. Ezzel szemben egyetlen várost tudtak elhódítani. Az sem véletlen, hogy ez a város pont Tiszavasvári, ami Kelet-Magyarországon van, ahol nemcsak a polgármestert, de a képviselőtestületben a többséget is Jobbik fogja adni. Budapesten látszódik, hogy a Jobbiknak szűkül a mozgástere, kevésbé fogékonyak az emberek erre a stílusra és politikára, és vidékről tudnak szavazatokat szerezni, főleg a keleti országrészből. Kíváncsi leszek, hogy milyen is lesz négy év múlva a Jobbik „mintaváros” Tiszavasvári.

Ami biztos, hogy az alacsony részvételi arány senkinek sem jó, legfőképpen a demokráciának nem. Az emberek, most már eredményeket szeretnének látni, mert eddig lehet, hogy a szavazó fülkékben forradalom történt, de a mindennapi életben ez a változás nem érezhető.